„Dugonics András előtti századokban nincs szegedi irodalom...” (Szalay József)

Dugonics András, a magyar költészet első népies iskolájának alapítója, az első magyar regény írója 1740. október 18-án született Szegeden, abban a házban, amely a Dugonics Általános Iskola helyén, a mai Dugonics és Osztróvszky utca sarkán állt. Ősei dalmát kereskedők voltak, akik a török kiűzése után vándoroltak be s telepedtek le Szegeden. Szülei Dugonics András szegedi városi kapitány és Imre Katalin, egy jómódú felsővárosi polgár lánya. Édesanyja korai halála után édesapja újraházasodott: egy nemesi család leányát, Müller Crescentiát vette feleségül.

Az elemi iskolát Dugonics Felsővároson kezdte, de járt a városi német iskolába is. Később a kegyesrendiek által vezetett gimnáziumban folytatta tanulmányait, amely igen nagy hatással volt rá. 1756. október 17-én öltözött be s csatlakozott a rendhez ő maga is. Noviciátusi éveit Privigyén töltötte, majd 1758-ban kezdte meg a tanítást. Szegeden ő tanított először filozófiát, miután megismerte a leibnitz-i bölcseletet, a „philosophia moderna”-t. Teológiai tanulmányait Nyitrán végezte 1762 és 1765 között. 1765. június 23-án mutatta be első miséjét a palánki plébániatemplomban. Pályája során több helyen megfordult: Vácon, Medgyesen és Nyitrán is tanított.

1774-ben a nagyszombati egyetem „királyi oktatója” lett, mennyiségtant kezdett el tanítani. A magyar nyelvi tanszék volt a célja, de inkább matematika, mértan, és építészettan tanítására volt lehetősége. Szeged büszkén ünnepelte a már sikeres egyetemi tanárt, országosan is híres szülöttét. Amikor az egyetem áttelepült Budára, ő is költözött.

Pedagógiai munkájának része volt az iskoladrámák szerkesztése, versek gyűjtése, fordítások készítése, ugyanakkor mindez saját irodalmi alkotásainak is az előzménye. Mindennapi fontos szellemi élményévé vált a klasszikusok olvasása. Kibontakozó magyar nyelvű irodalmi munkásságának különös jelentőséget ad, hogy ekkoriban nincs még magyar irodalmi nyelv, az ország hivatalos nyelve a latin. Dugonics sokat fáradozott azon, hogy a magyar nyelvet alkalmassá tegye irodalmi művek tolmácsolására. A népnyelvet tartotta ehhez megfelelőnek, amelyet régi és újabb szavakkal is fűszerezett. A szegedi tájnyelvet is az ő munkáiban csodálhatjuk meg először, annak ellenére, hogy Dugonics anyanyelve a dalmát volt.

A kor legnépszerűbb irodalmi műfaja az eposz volt, Dugonics is ezzel kezdte pályafutását. 1774-ben adta ki eposzfordítását Trója veszedelme címmel, amelyet még Medgyesen írt s egykori tanárának, Tapolcsányi Gergelynek ajánlott. Vergilius mellett Homérosz, Sallustius, Ovidius műveit dolgozta át népies nyelven. 1780-ban jelent meg az Ulissesnek, ama’ híres, és nevezetes görög királynak csudálatos történetei című munka, amelyet „magyar versekbe foglalt s most ujjonnan megjobbítván ki-bocsátott Dugonics András”. E műve még mindig átdolgozás, magyaros tizenkettesben, négysoros versekben. Előszavában a művet atyjának ajánlja. Valójában ez az első magyar nyelvű Odüsszeia. Bár fordítása több esetben szó szerinti, összességében – a kor szokásainak megfelelően – csak a lényegi tartalmi megfelelésre törekszik. Így Dugonics Odüsszeiája kicsit eltér az eredeti történettől: kimaradt belőle az alvilág, az isteneket pedig egyszerűen álombéli ifjakként ábrázolja, elhagyta a deus ex machina elemét s ezáltal a XVIII. századi keresztény szemléletnek megfelelően alakította.

1784-ben II. József nyelvrendelete inspirálta Dugonicsot az első magyar nyelvű matematika-tankönyv megírására A tudákosságnak két könyvök címmel. A kor neves külföldi egyetemei által képviselt álláspont szerint nyelvünk nem volt alkalmas a tudományok művelésére, az előadások latinul folytak. A kancellária nyilatkozata alapján a magyar nyelv a hivatalos használatra sem volt megfelelő. A nyelvrendelet a modernizálást, a latin helyett a német nyelv használatát szorgalmazta. Dugonics munkája egyértelmű cáfolata az előbbi állításoknak: olyan matematikai műszavakat alkotott meg benne, amelyeket mind a mai napig használunk: állomány, derékszög, egyenlet, gömb, hasáb, köb, kör, szög, tétel, stb. Kazinczy évekkel később is a magyar tankönyvírás mintájának tekintette a művet. A tudákosságnak harmadik és negyedik könyve később, 1798-ban jelent meg.

A klasszikus hősi eposzok olvasása, fordítása a nemzeti öntudat megerősödését is segítette. Magyarországon a kuruc költészet vált a nemzeti érzések kifejező eszközévé. Az 1770-es évektől olyan művek szerepeltek a kiadástörténetben mint Gyöngyösi Murányi Vénusza, Balassi istenes versei, Bessenyei Ágis tragédiája. Mindezek nyomdokain került kiadásra 1788-ban az Etelka, egy igen ritka magyar kis-aszszony Világos-Váratt Árpád és Zoltán fejedelmink’ ideikben című munka, amely a nemzeti múltunk iránti érdeklődést felkeltve igazi olvasóközönséget teremtett s ennélfogva is tekinthetjük az első magyar nyelvű önálló regénynek. Az Árpád fejedelem korában játszódó kulcsregény forrása a Gesta Hungarorum és Bölcs Leó Taktikája. Dugonics elsőként használta fel Sajnovics János Demonstratiojában kifejtett nézetét, amely a lapp és magyar nyelv hasonlósága kapcsán megingatta a török–magyar rokonság elméletét, és a finnugor (karjeli) nyelvrokonság első irodalmi megfogalmazása volt.

Az Etelka sikere után írta meg immár kifejezetten a szélesebb tömegek számára Az arany pereczeket, amely 1790-ben jelent meg Landerer Mihály nyomdájában, Pozsonyban. A szomorújáték megírásával nem volt különösebben esztétikai célja, mindent alárendelt a hazafias nevelésnek.

A’ gyapjas vitézek (1794) Dugonics korábban megjelent latin nyelvű regényének (Argonauticorum – Pozsony, 1778) magyarítása. Az argonauták epizódokban gazdag történetének ókori görög elbeszélője megismertet a régi görög szokásokkal, tanít és gyönyörködtet: „Kész akarva és szántt szándékkal minden össze vagyon itten zavarva: hogy annál inkább gyönyörűnek tessék kimenetele.” Dugonics a szkítákat a magyarok őseinek tekintette (pl. Medea kincstárában hever az Isten kardja, a szkíta király Álmos, az amazon Tápé stb.).

Ugyancsak átdolgozott fordítás A’ szerecsenek (1798), Heliodórosz Aithiopika című antik regényének magyarra való átültetése. Az elbeszélés rendje követi az eredeti művet, de beszédmódjával, népiességével kissé anakronisztikusnak hat. Dugonics sikeresen alkalmazta művében az „in medias res” cselekménykezdő eszközét.

Etelka leányáról szóló, Jólánka című regénye 1804-ban jelent meg.

Az 1808-ban kiadott Cserei, egy honvári herceg története Taksony és Géza fejedelem korában játszódik. Dugonics Voltaire Zadig címmel írott szatírikus művét dolgozta át, s különösen jól sikerültek népies alakjai.

Dugonics András regényei a kor magyar irodalmának legjelentősebb alkotásai közé tartoztak, melyek az akkori ízlésnek megfelelően hazafias érzelmeket, nemzeti életmintát fogalmaztak meg. Irodalomtörténeti és történetírói munkái is jelentősek s népszerűek voltak. 1796-ban jelentette meg Gyöngyösi István, a nagy példakép költeményeinek gyűjteményes kiadását két kötetben. (Gyöngyösi István költeményes maraványi I-II.)

A 25 tartományt bemutató, A’ magyaroknak uradalmaik (1801) címmel írott munkájával azt kívánta bizonyítani, hogy a magyarságnak bármely irodalommal összehasonlítható múltja van. Fontos megjegyezni, hogy magyarnak tekintette a hunokat, szkítákat (szittyákat) és avarokat is.

A Római történetek (1800) azt meséli el, mi tette naggyá a Római Birodalmat – kezdve a városalapítástól. Műve megírásához Livius és Florus munkáit használta fel, míg A Nevezetes Hadi Vezérek (1807) Cornelius Nepos és Plutarkhosz műveinek fordítását tartalmazza. A Szittyiai történetek (1806–1808) a honfoglalás elbeszélése.

Dugonics volt az első magyar író, aki színdarabjaival is nagy tekintélyt és népszerűséget szerzett. Színműírói munkássága az iskoladrámákból nőtt ki. Drámáit sikerrel tűzték műsorra a vándorszínészek társulatai, az 1881-es Bátori Mária például korának legnépszerűbb színdarabjává vált. 1882-ben készült a Tárházi – Víg szabású játék öt szakaszban. Bertuch Elfriede címmel írott drámájának magyar átdolgozása volt a Kun László (1885), amelyet Heinrich Gusztáv adott ki. A Toldi Miklós (1893) talán legkevésbé sikerült drámai alkotása.

Kéziratban maradt a nagyszombati egyetemről és a magyar várak történetéről szóló munkája, valamint Sallustius-fordítása. 1808-ban tüdővérzés érte s nyugdíjas éveit a Tisza-parton töltötte unokahúgánál, Beniczki Miklósnénál. Ekkoriban búcsújárók számára is írt egy könyvecskét Radnai történetek címmel (1810), amely a búcsúhely eredetét, a Boldogságos Szűztől nyert kegyelmeket írja le.

A Magyar példa beszédek és jeles mondások (1820) anyaga hatalmas, negyven év munkájának eredménye: 10 182 közmondást és szólást tartalmaz. Gyűjteménye azonban már csak 1818-ban bekövetkezett halála után jelent meg.

„Dugonics munkáinak kötetei egy nagy virágos kert, melyben a szépek legszebbjeiből koszorút kötni vajmi nagy föladat.” (Dugonics -album)